Hogyan tanul meg a lovas érezni?

Lovas érzés alatt ülésünk, befolyásunk és segítség adásunk, továbbá lovunk átengedettségének, lendületének és reánk figyelésének tudatos megítélését értjük. Az érzés mondja meg, a ló hogyan megy alattunk, ennek folyamán minő befolyások, illetve segítségek szükségesek, milyen hatóerővel kell ezeket alkalmaznunk, elég nyomatékosak vagy netán túlságosan erősek voltak-e vagy kell-e még őket megismételnünk, illetve elértük-e azt a célt, amelyre törekedtünk.

A lovas érzésre, mely tudat alatt önmagától fejlődik ki énünkben, csak a magunk révén tehetünk szert: mások legfeljebb éleszthetik és serkenthetik bennünk, mikor minket tanítanak és magyarázat kíséretében az önellenőrzésre figyelmeztetnek. Elősegítheti a lovas érzés kifejlődését az oktató a leckék kiválasztásával és módjával, ahogyan ezeket végrehajtja és ellenőrzi. Ennél sohasem az a fontos, hogy a leckét elvégezzük, hanem mindig csak az, hogy azokat hogyan hajtsuk végre.

Az önellenőrzés fontosságára és gyakorlására rámutatunk a továbbiakban minden lóra kifejtendő befolyásánál vagy segítségénél, valamint leckénél, mert csak ily módon -tehát az ész segítségével- lehet az érzést felkelteni, nevelni és mindig továbbfejleszteni. Utóbbi csak úgy lehetséges, ha a lovast eleinte csak könnyű feladatok elé állítják és nehezebbet csak akkor követelnek tőle, ha a könnyebbnek a kivitelét már tudja és ennek helyességét már önmaga is képes megítélni. Ha a lovas hiába igyekszik egy fokozottabb követelményt helyesen teljesíteni, akkor ne elégedjék meg ennek helytelen keresztülvitelével -ez az érzést letompítja-, hanem akkor beszéljen oktatójával. Ezt egy példán mutatjuk be: Az oktató tanítványától a helyes megállítást követeli és ennélfogva azt, hogy a lovas egyidejűleg derekával, combjaival és a szárral hasson a lóra. A lovas most azt érzi, hogy a ló combok használatára nem áll meg, hanem még jobban előretörekszik, ebből kifolyólag a comb használatát megszünteti és egyszerűen csak a szárakat húzza. Ez a legtöbb lovassal megtörténik, de dacára annak, hogy ezt az ellentmondást felismerik, nem teszik szóvá, ez pedig nagy hiba. A lovas ezt tárgyalja meg oktatójával, hogy azután más vagy több más érzékenyebb lovon a megállítást újra meg újra megkísérelje, amíg ennek helyes végrehajtását meg nem érezte. Gyakori lóváltás később az érzés kifejlesztéséhez igen fontos, mert minden lovon más érzése van. Igy a lovasnak minden új lóhoz saját érzésével hozzá kell illeszkednie és a segítségeket a ló érzékenységéhez mérten alkalmaznia.

A legjobb tanítómester mindig maga a ló, mely egyedül képes arra, hogy a lovast a helyes érzésre megtanítsa. Fáradhatatlanul és türelmesen megmondja lovasának, hogy milyen hibát követett el, csak szükséges, hogy a nyelvén értsünk és jelzéseire hallgassunk. Kezdők többnyire túlteszik magukat ezen, sőt sokszor abban tetszelegnek maguk előtt, hogy ilyen figyelmeztetéseket "a buta dög" rosszindulatának, vagy rossz belovagoltságának tulajdonítsák.

Ezek a ló által adott figyelmeztetések különfélék: egyik része a lovas hibái ellen irányul, másik része vigyázatlansága ellen, a legtöbbje pedig a befolyások közötti összhang hiánya ellen.

Ha ló fejét rázza, ez részéről mindig egy panaszos sóhajt jelent: "ne rángass úgy a számban". Ha hátsó lábával a comb után rúg: " ne csiklandozzál a sarkantyúddal", ha farkát csóválja: "alsó combodat túl nyugtalanul használod, sarkantyúddal csiklandozol", ha pedig szájával a kézre fekszik, akkor: "túl kemény kezed van". A ló ugyanis mindig olyan mértékben kemény, amennyire kemény vagy érzéketlen a lovas keze. Nyomás itt is, mint mindenhol az életben, ellennyomást szül. Ha tehát a lovas a ló kemény szája felől panaszkodik, többnyire saját hibája felől panaszkodik. Sok ló biztosan azért lesz mindig keményebb és érzéketlenebb a szájában, mert annyit rángatják. Ha pedig ilyen lovakat több érzéssel és finomsággal kezelnek, akkor ezek is rövid időn belül visszanyerik érzékenységüket.

A legtöbb lovas, ha érzésről beszélünk, elsősorban kezére gondol: pedig mégis az a legfontosabb, hogy a lovas nem a kezével hanem az ülésével tanuljon érezni. Erre az első alkalommal a kezdő számára már a legelső leckéknél kínálkozik, amikor is a ló álló helyzetben egyik hátsólábát pihenteti, vagy ezt hátrább teszi ahogyan az a megállítás után sokszor előfordul. Ezt a körülményt a legkezdőbb lovas is már öntudatlanul megérzi, mert hirtelenül az egyik oldalon alacsonyabban ül mint a másikon, anélkül, hogy ennek okát sejtené. Sokszor azonban megfigyelhetjük, ahogyan a lovas ezt kiegyenlíteni igyekszik azzal, hogy ülését igazitja, feligazodik a nyeregben, a kengyelbe áll ismét leül és végül belenyugszik a megmásíthatatlanba: többé nem is figyel már erre, ha az ülése megigazításával nem jutott eredményre. Ha azonban a lovas a combok használatával lovát arra késztette volna, hogy mind a négy lábára ismét egyformán álljon, akkor megérezte volna, hogy most már újra egyenesen ül s hogy a mélyebb oldala ismét felemelődik.

Hasonlóképpen minden lovas önmaga ítélheti meg a legjobban, hogy megtanult-e már a ló mozgásához simulni, mivel ő érzi legjobban, ha még dobálódik a nyeregben: így önmaga tudja legjobban az is, hogy képes-e ezt a dobálódást elkerülni vagy nem. Ha pedig nincs meg a lovasnak az érzése ahhoz, hogy egy papírlapot az ülepe alatt csakis a testsúlyával ott tartson, akkor semmilyen bók által ne hagyja magát meggyőzni állítólagos "szép üléséről" vagy "jó combfekvéséről", mert akkor önmagának nyugodtan bevallhatja, hogy az ülésnek legfontosabbját még nem sajátította el. Sok lovas, ezek között olyanok is, akik már régen lovagolnak, beismerik -ha bizalmasan megkérdezik- hogy nem érzik azt, ha hamis lábon vágtáznak. Aki nem érzi, hogy a lova hamisan ugrik be vágtába, az vágtában helytelenül ül: ezt lovasnak világosan megmondani nem lehet.
Máskülönben minden lovas önmaga győződhetik meg legjobban arról, hogy mit tud, ha tudását érzékeny lovakon kipróbálja. Ily módon ellenőrizhetjük:
Puha derekú lovon: hogy simulékonyan tudjuk-e mozgását követni:
Érzékenyszájú lovon: a kéz finomságát:

Csiklandós lovon: a nyugodt helyes combfekvést.
Minél érzékenyebb a ló, annál világosabban fog hibáinkra figyelmeztetni.
Igy tehát érzést csakis gyakorlat útján nyerhetünk, és ez mindenkinek a gyakorlatban továbbra is segítségére lesz. Azonban saját közreműködés és önellenőrzés nélkül, azaz kipróbálás és igyekvés nélkül az ember sohasem fog valamit megtanulni.