A testsúly hatása
(Ülés egyensúlyban, a lóval "kiegyensúlyozva".)

Minden testnek megvan a maga súlypontja: ha ez meg van támasztva, a test egyensúlyban van. A súlyponton átmenő függőlegest súlyvonalnak nevezzük. Minden testnek csak egy súlypontja van és ezen át minden pillanatban csak egy függőleges képzelhető el. Minden test több helyen támasztható alá, mint, mint pl. az asztal négy lábbal, vagy háromlábbal (mint a lovas két ülőcsontjával és hasítékával). Ha ilyen módon a súlypont alá van támasztva, a test egyensúlyban van, ha nincs, akkor el kell dűlnie. A test alakjának változásával (ami élőlényeknél minden mozgásnál bekövetkezik), a súlypont fekvése is változik. Egyes testeknél a súlypont még a tömegen kívűl is fekhet, így a gyűrűknél, üres golyóknál, vagy a lovasnál ugró- és versenyülésben.

A lován egyenesen ülő lovasnak súlypontja függőlegesen a ló súlypontja fölé esik: súlyvonala a ló súlyvonalával összeesik. Ennek feltétele az, hogy a ló egyenesen mind a négy lábán, természetes tartásban és vízszintes alapon álljon.*)
*Ez nem minden lónál van így, hanem csak a teljesen szabályos testalkatú, az ú.n. "született hátaslónál". A legtöbb lónál azonban ha természetes, kinyújtott tartásban megy, a súlyvonal a lovas súlyvonala elé esik: hiszen éppen a klasszikus elveken alapuló idomításnak a feladata és egyedüli célja, hogy ilyen lovat az úgynevezett "összeszedés"-sel úgy átformáljunk, hogy súlyvonala az egyenesen rajta ülő lovas súlyvonalával összeessék és a lovas akarata szerint mindig úgy is maradjon. Ebben áll azután a különbség az ú.n." természetes (passzív) lovaglás" módszere és a klasszikus idomítás között, amennyiben az előbbinél mindig a lovas a passzív fél, aki állandóan alkalmazkodik súlypontjával a ló mozgásközben változó súlypont fekvéséhez (ami ezt legtökéletesebben az ú.n. "olasz" ugró módszer kívánja s tanítja), viszont az utóbbi a lovat képezi ki arra, hogy súlypontfekvését a lovas befolyása szerint változtassa és azt a lovaséval összhangban tartsa, mint ez a katona lónál (főleg a régi időben, mikor a ló még lovasának harci eszközül szolgált) és például a pólóra használt lovaknál is igen kívánatos volna.

Az igyekvő lovas tehát iparkodjék a lovaglásnak mindkét módszerében otthonos lenni, hogy azután hajlama és rátermettsége szerint vagy az egyikben vagy a másikban lehetőleg művészi fokra vigye. /Fordító/

A ló súlypontja minden mozdulatával (nyak és fej előre való nyújtásával, vagy, azoknak feligazításával), minden jobbra vagy balra való hajtásával többé-kevésbé eltolódik. A lovas feladata, hogy saját súlypontját lehetőleg mindig a lováéval összhangban hozza és tartsa, vagyis egyensúlyoznia kell.
Ez szürke elméletnek hangzik és mégis minden érzésnek az alapja. Ezen alapszik minden összhang és amit az alatt a meghatározás alatt értünk, hogy a lovas lovával harmóniában és vele egyensúlyban ül.
Igy barátkozik meg legjobban a ló a lovas súlyával és másrészt a lovas így rendelkezik legkönnyebben lovának ereje felett. Igy egyensúlyozza a hordár is a poggyászt a hátán, így dolgozik a zsonglőr, akinél az egyensúlyozás törvényeit legjobban lehet megfigyelni.

AZ EGYENSÚLY ELŐREMOZGÁS KÖZBEN

Ha ló előrefelé mozog akkor a lovas kénytelen súlypontját a mozgás gyorsaságának megfelelően annyira előrehelyezni, hogy ez a ló súlypontja elé kerüljön, feltéve, hogy csak egyensúlyozással akarja magát tartani. Ezt nevezzük "a ló mozgását követni" vagy a "ló mozgásához illeszkedni".
Ha a lovas a ló mozgásától el (vissza) marad, akkor csak kapaszkodással tudja magát rajta fenntartani.
A lovas két követelménynek feleljen meg:
a) Saját súlypontját tartsa mindig összhangban a lováéval.
b) Ülepét helyezze 3. Támaszpontra, mint ülésének biztos alapjára.
Ez a két követelményt nem mindig egyeztethető össze. A lovas súlypontját előremenés közben csak a felső test előrehajlásával hozhatja előre: ez azonban az ülőcsontok némi emelésével jár, a lovas csak a hasítékára támaszkodva a kengyelekben áll és felsőcombjával kapaszkodik. (Villaülés).
Lassú, rövid jármódokban (lépésben, rövid ügetésben és rövid vágtában) ez az ellentét még nem annyira szembeötlő, azonban itt is már érezhető, mert különben a kezdőknek nem okozna eleinte nehézséget "a ló mozgását követni". A kritikus pillanat mindig a megindulás pillanata, amikor a lovas a tehetetlenség törvénye következtében hátrabillen.

A meginduláshoz való segítség, valamint minden derékkal és combbal kifejtett előrehajtó behatás lényegében egyezik azzal a módszerrel, amellyel a lovas a nyereghez való hozzá tapadást és a ló mozgásának való követését megtanulja. Az a lovas, aki lovát előrenyomja, úgyszólván combjával és derekával a lóhoz szívja magát és ülőcsontjait s ezzel súlypontját is előretolja. Ezzel a lovas szilárd összeköttetést nyer lovával, ami egyben lehetővé teszi számára, hogy a nyereghez tapadva üljön, másrészt megakadályozza abban, hogy a mozgástól elmaradjon. Emellett szilárdan a három ponton ülve marad: ezáltal lovára bármikor újból gyakorolhat befolyást, azt megállapíthatja, fordíthatja stb., a ló esetleges botlásánál is ülve tud maradni, valamint mindig képes szükség esetén ezt újra előrenyomni, szóval: mindig ura marad lovának.

A "villaülésben" lova fölött lebegő lovasnak azonban ülepén nincs biztos támasza: lovának minden hirtelen megállásánál vagy botlásánál tehát előre fog bukni és minden befolyás gyakorlására előbb le kell ülnie.

A gyorsabb mozgásnál az ellentét a fenti két követelmény között -tehát egyrészt a három ponton való ülés és másrészt a lovas és ló súlypont összeegyeztetése között- természetesen mindinkább észrevehetőbb lesz. Ez végül is odavezet, hogy a lovas sebesebb ügetésben könnyen ügetni kényszerül, ha másképpen már nem tudja követni a mozgást. Sebesebb vágtában pedig ugyanígy kell előrefelé a mozgásba belehajolnia. Ha a mozgás még gyorsabb lesz -mint a versenyvágtában, vagy az ugratásnál- a lovasnak a nyeregben való ülését teljesen fel kell adnia, mert különben a ló mozgásától elmaradna, ami a lóra zavarólag hatna. Itt a lovas szilárd támaszt csak a térddel való szorításban, a rövid kengyelben és a kéznek a ló nyakára való támaszkodásban talál.

Amíg tehát az "amerikai versenyülés" semmiképpen sem ellenkezik a klasszikus lovaglás művészetének követelményeivel, addig a régi versenyülés, egy korrektnek tartott forma ésszerűtlen túlbecsülése folytán, az egyensúly alaptörvénybe ütközött. Igy az "olasz ugróülés "sem túlzás, hanem csakis a lovas és a ló közötti összhang megteremtésére való törekvéséből ered, ami a klasszikus lovaglás művészetének a legfőbb követelménye.

A TESTSÚLLYAL TÖRTÉNŐ BEFOLYÁSOK

Amíg a ló előrefelé való mozgásával a lovast arra kényszeríti, hogy ez súlypontjával mozgásához hozzá illeszkedjék, addig viszont a lovas súlypontjának előbbre vagy hátrább való helyezésével a lóra nem gyakorolhat lényegesebb befolyást. Ennek oka az, hogy a lovas felsőtestének előre- vagy hátra hajlásával biztos támaszát ülőcsontjain és hasítékján könnyen elveszti és ezzel akaratlanul is a derekának és combjainak hatását megváltoztatja. E befolyások megváltoztatása természetesen következményekkel jár, ami a súlyáthelyezés hatását illetően tévedést okozhat.

Igy azt lehetne hinni, hogy a felsőtest előrehajlása a lóra előrehajtóan hat. Ha azonban a lovas gyorsabb mozgásban felsőtestét előbbre venni is kényszerül, úgy fordítva a lovat felső testének előre való hajlásával még nem kényszeríti gyorsabb mozgásra. Azt is fel lehetne tételezni, hogy a felső test hátralendülése és így a súlypont hátrábbhelyezése a lóra visszatartó hatást gyakorol. Ez pedig sokszor épp ellenkezőleg a lóra előrehajlóan hat, amennyiben a hátradűlés gyakran a derékizomzat megfeszítésével jár. Magában véve azonban a felsőtesttel való hátradűlés nem fejt ki előrehajtó hatást, mert nem azonos a derék meghúzásával.

AZ EGYYENSÚLY MOZGÁSKÖZBEN OLDALTRA

A ló, mihelyt jobbra vagy balra hajlik vagy fordul, súlypontját többé-kevésbé ugyanarra az oldalra helyezi át, a hajlítás fokához mérten. A mozgásban véghezvitt fordulatnál ehhez még a befelé való dűlés is hozzájárul, hogy a centrifugális erőt ellensúlyozza. Ha a lovas ilyenkor egyensúlyban akar maradni, saját súlypontját szintén oldalt kényszerül áthelyezni. Ezt megkönnyíti a lovasnak az a körülmény, hogy a ló hátizomzatának belső oldala a hajlítás következtében laposabb lesz: a nyereghez tapadva ülő lovast a ló már ezzel is jobban befelé ülteti. Ha most a belső oldalon még a sarkát is lenyomja, ezzel belső ülőcsontját terheli meg erősebben. Az ilyen üléshez való érzés már az első lovaglóleckéknél is kifejődik, mert a lovas minden szöglet átlovagolásánál észreveszi, hogy kifelé csúszik, ha nem dűl megfelelően -akár a kerékpáros- a mozgásba. Helytelen azonban, ha a lovas e súlypont áthelyezést felső testének átdűlésével véli elérni. Ezáltal mindig az egyik vagy másik csípőjét behúzza és így épp az ellenkező eredményt éri el.

Ha a lovas lovával mindig teljes összhangban, combjával és a szárakkal pedig evvel állandó finom összeköttetésben akar maradni, akkor a ló hajlításának megfelelően:
Csípőjével állandóan párhuzamosan kell maradnia a ló csípőjével, lapockájával állandóan párhuzamosan kell maradnia a ló lapockájával.

A combok a ló farát dirigálják és önmaguktól működnek, ha a ló törzsével állandó érintkezésben vannak, és pedig: a belső comb a hevederen, a külső egy tenyérnyire a heveder mögött.
A lovas két keze részt vesz a vállaknak a csípők irányától való csekély elfordulásában akként, hogy ezzel a belső kéz a lótest hajlításához mérten hátrább, a külső kéz pedig előbbre kerül: a ló nyaka így állandóan merőlegesen a lovas előtt marad és utóbbi futólagos odapillantásra teljesen egyenesen látszik ülni.
A lovas maga is meggyőződhet arról, hogy tud-e egyensúlyban ülni, ha a fordulatnál a kengyeleket elengedi és alsó combjait a lótól elterpeszti: ha ekkor kifelé csúszik akkor, rosszul ül.

A TESTSÚLLYAL VALÓ BEFOLYÁSOK OLDALIRÁNYBAN

A lónak alátámasztó felülete jobbról balra sokkal keskenyebb, mint elölről hátrafelé.
Ha a lovas súlyvonala lováéval összeesik, utóbbi a lovas súlypontjának legcsekélyebb oldalt elérését azonnal észreveszi. Ebből kifolyólag a lovas súlypontja áthelyezésével a lovat is saját súlypontjának áthelyezésére bírhatja. Ezek a testsúllyal gyakorolt befolyások -ha azokat helyesen hajtjuk végre- iskolázatlan szemmel alig vehetők észre, mert itt minden túlzás egyszersmind hibát is jelent. "A ló mindig a lovas ülése szerint állítja magát". Ennek fordítottja: "A lovas lova állításának megfelelően üljön", mérvadó a lovas ülésre minden fordulatnál, a hajlított lóval való lovaglásnál és rövidvágtában. Ezeken az érzésből fakadó, a lovas és ló között megnyilvánuló kölcsönös hatásokon alapszik minden harmónia. Ezen alapul legnagyobbrészt a természetes segítségadás és az a körülmény, hogy a lovasnak a lovaglásnál aránylag kevés testi erőt kell kifejteni. Ezért is az idomításhoz való tudás magas korú lovasoknál nem csökken, hanem ellenkezően még növekszik.

A testsúlynak minden jobbra vagy balra való áthelyezése arra indítja a lovat, hogy vagy eltérjen az eddigi útiránytól a megfelelő oldalra, vagy hogy a megfelelő oldalra hajlítsa magát aszerint, hogy milyen módon gyakorolt a lovas egyidejűleg befolyásokat a derekával és a combbal.
Nem lehet eléggé hangoztatni:

Minden a lovas által végzendő súlyáthelyezés oly csekély legyen, hogy a gyakorlatban szemnek az egyensúlyban ülő lovas majdnem egyenesen ülőknek látszódjék. Minden túlzástól óvakodni kell: ha a testsúly áthelyezése nagyon szembetűnővé lesz, akkor a lovas ezt túlozta és amiatt helytelenül ül.