Mielőtt nyeregbe pattansz…
•Vess számot azzal, milyen testi és szellemi kondícióban vagy. Fáradtan, vagy indiszponáltan vétek lóra ülni!
•Azzal sem árt tisztában lenni, mennyi pénzt tudunk új sportunkra fordítani. A lovaglás, sajnos nem a legolcsóbb mozgásfajták közé tartozik.
•Új szenvedélyünk elkezdése előtt nem árt formába lendülnünk. Leginkább a belső combjainkat kell megedzenünk.
Utóbbival kapcsolatban biztos "tippeket" még a hozzáértők sem tudnak adni: Sovák Péter többszörös magyar bajnok, mesteredző például már találkozott olyan élsportolóval, aki az első lovas lecke után alig tudott lábra állni az izomláztól. A ló mozgásával ugyanis a lovas állandóan "kibillen" az egyensúlyából, a lovas izmainak egyszer meg kell feszülniük, máskor pedig el kell lazulniuk az egyensúly visszanyerése érdekében. Ez a teljesen szokatlan, ritmikus mozgássorozat leginkább a belső combizmokat, a farizmot és a hátizmot veszi igénybe, a lovagláshoz tehát igen jó erőnlét szükséges.
•És még valami: a legmasszívabb ló sem lelkendezik, ha egy erősen túlsúlyos lovas ül a hátára...
Lovaglókollekció
Ahhoz a nagy kalandhoz, és életformához, amit a lovaglás jelent, különleges felszerelésekre is szükségünk lesz. A teljesség kedvéért összeállítottuk a kezdő lovasok számára elengedhetetlen ruházati kellékeket, ám az első alkalmakkor tökéletesen megfelelő melegítőben, és hosszú szárú tornacipőben lóra szállni.
•A kobak, azaz a kemény fekete védősapka a legfontosabb, ami körülbelül 6-7 ezer forintba kerül. A kobak védi meg a fejünket, ha - ne adj Isten - lepottyanunk a lóról, ráadásul, ha nem viselünk kobakot, akkor baleset esetén nem fizet a biztosító.
•Egy lovaglócsizmára is szükségünk lesz , ami körülbelül 35 ezer forintba kerül.
Fitt tipp
Költségkímélőbb megoldás!
Drága lovaglócsizma helyett a tornacipő - lábszárvédő párosítás is megteszi. A speciális lovas lábszárvédő, az úgynevezett hopilet attól véd meg, hogy ne horzsolódjon le a lábszárunk bőre a nyergen. Ára minőségtől függően 5000 és 9000 forint között mozog, míg a speciális lovascipő 13000 forintba kerül.
A testhezálló lovasnadrág ugyancsak praktikus, hiszen ezt viselve nem dörzsölődik ki a bőrünk a nyeregtől - egy jobb, bőrbetétes nadrág 8-9000 forintba kerül.
Lovas kesztyűt isszerezzünk be, hogy teljes legyen a kép, (1200-3500 forint), hiszen a kantár csúfosan fel tudja törni kezecskénket.
A borsos árak senkit se riasszanak vissza, hiszen a lovaglás egyetlen elengedhetetlen kelléke a kobak, amit a magukra adó lovas farmok biztosítanak a vendégek számára.
A farm
Ezek után nézzünk alaposan utána, melyik lovas farmnál kezdjünk edzeni. Elsőként nem árt felkeresnünk a www. lovas. lap. hu oldalt, ahol számos major kínálja magát. Budapest környékén - Érden, Sóskúton, Szigetmonostoron és Baracskapusztán is egyre több nívós lovasklub működik: szívből ajánljuk az Adyligetben működő Petneházy Lovasklubot, vagy a festői környezetben, a Domonyvölgyben található Detti Lovaspanziót, ahol nemcsak a hegyi lovaglást próbálhatjuk ki, hanem ha szerencsénk van, a Domonyvölgyben lakó legendás fogathajtó Lázár testvérekkel is összefuthatunk.
Fitt tipp
•A lovas tanya kiválasztásakor bölcs döntés akár több farmot is felkeresnünk! •Figyeljük meg az istálló és a lovak tisztaságát, valamint kérdezzük meg, hogy van-e külön öltöző és zuhanyozási lehetőség a klubban.
•Vessünk néhány pillantást a zárt karámra is, ami ideális esetben nyugodt, csendes területen fekszik, és rugalmas a talaja.
•Kerüljük el a sáros, poros talajú karámokat!
A mester
Ami az edzőket illeti: nyugodtan kérdezzük meg az oktatótól, hogy milyen végzettséggel rendelkezik: a Magyar Lovasszövetség oktatói vizsgája nélkül ugyanis Magyarországon nem lehet(ne) edzést tartani. Alaposan gondoljuk meg, hogy kit választunk oktatónak, hiszen az első időkben szinte minden rajta múlik: az edző felelőssége, hogy milyen lovat ad a kezdőnek (ideális esetben tapasztalt, nyugodt és idős pacit kapunk), hogyan tanítja meg az alapokat, a felszállástól kezdve az alapvető kéz- és lábtartásig. Szakemberek szerint kétfajta lovastípus létezik: az egyik kizárólag azt igényli, hogy fel- majd leszálljon a felnyergelt lóra, míg az utóbbi szívesen részt vesz a ló ápolásában, nyergelésében is, tisztításában is. Ugye, hogy szimpatikusabb a második típus? - hiszen a paci érző és intelligens lény, aki ápolást igényel, és kapcsolatot kell vele kialakítanunk.
Beavatás
Legelső edzésünk előtt saját magunkkal szemben is fogalmazzuk meg elvárásainkat. Mit szeretnénk a lovaglás által kihozni magunkból, és milyen szintre szeretnénk eljutni? Arra van szükségünk, hogy aktívan sportolunk a friss levegőn, vagy esetleg komolyabb lovas eredményeket is el szeretnénk érni? A teljesség kedvéért néhány gondolat a lovas szakágakról: a díjlovaglás során különböző figurákat - például sétagalopp, forgás - mutat be a versenyző. A díjugratásnál - ez a legnépszerűbb a nők körében - a csini, fekete-fehér formaöltözetet viselő lovas különböző akadályokat ugrik át bizonyos időkereten belül. Létezik továbbá, és egyre kedveltebb az úgynevezett militarilovaglás, ahol veszélyes terepen merev akadályokkal birkózik meg a ló és gazdája.
De vissza a kezdetekhez! Miután az oktató felmérte az erőnlétünket és a tudásunkat, az első néhány edzésen futószáron vezetnek körbe, ezáltal a nyeregbeli magabiztos ülés, és az alapvető kéz- és lábtartást sajátítható el.
Fitt tipp
•Tréning előtt ne fogyasszunk ételt!
• Az első edzések semmiféleképp se tartsanak 20 percnél tovább, különben másnap garantáltan nem tudunk lábra állni az izomláztól.
•Az első edzések során a testünk mellett a lelkünkre is figyeljünk: jó és biztonságos érzés lovagolni, vagy esetleg szorongással és félelmekkel tölt el?
• Személyes tanács: az első alkalmakkor természetes érzés az enyhe félelem - ezért is fontos, hogy tapasztalt lovat kapjunk. Egy azonban biztos: a ló megérzi, ha a hátán ülő személy retteg. Legyünk úrrá szorongásainkon, érdemes!
Futószár? A múlté!
Legalább tíz - tizenöt lovas edzés szükséges ahhoz, hogy futószár nélkül, karámban lovagoljunk. Az edzőnk felelőssége eldönteni, alkalmasnak tart-e a futószár nélküli lovaglásra. Ideális, ha napi egy órát töltünk lovon - egy óra lovaglás 2000-6000 forintba kerül. Kezdőnek számítunk, ha még nem lovagoltunk 300 órát, középhaladó, aki ismeri az ügetést, a galoppot és a vadászvágtát is, és ugratni is képes.
Fitt tipp
• A szakemberek sokkal fontosabbnak tartják, ha olyan lovas tapasztalatra teszünk szert, hogy önállóan tudjuk irányítani a lovat, és a legváratlanabb helyzetekben is képesek vagyunk reagálni.
És ha…?
A kérdések kérdése: mi van, ha cserben hagy a ló, vagy a reakciónk? Egy régi lovas mondás szerint csak az nem esik le, aki nem ül fel. A jó szakember segítsége a leesések esetében is mérvadó: amennyiben nem történt kórházi ápolást igénylő sérülés, a jó edző azonnal visszaülteti a lovast a ló hátára, oldandó a traumát.
A lovaglás az egyik legnemesebb sport: nemcsak minden porcikánkat, de a lelkünket is megmozgatja, mert az egyetlen sportág, amit egy élőlénnyel együtt, tökéletes összhangban végezhetünk.
Újdonság!
Militarilovaglás
Ez a legdivatosabb lovashobbi: veszélyes terepen, merev akadályokkal birkózik meg az állat és gazdája.
Lovagolhat egy gerincbeteg?
•A Dr. Fitt véleménye az, hogy az ügetés, mely a medence előre-hátra mozgatásából áll, rendkívül jótékony, vetekszik a gyógytorna hatékonyságával.
•A sérülésveszélyes manőverek - ugratás, nehéz terepen való lovaglás - azonban megfontolandók! Az extremitásokat mellőzd!
•Ha nem tudod eldönteni, lovagolhatsz-e, vagy sem, keress fel egy gerincspecialistát.