A lovak kitűnő emlékezőképességgel rendelkeznek. "Mindent elraktároznak, és semmit sem törölnek"- mondja Alexis Gruss, aki a loval emlékezőképességét a számítógéppel hasonlítja össze. Ezeket a képességeket hasznosítanunk kell, és semmi esetre se szabad alábecsülnünk. Pozitív vagy negatív módon minden élmény bevésődik a ló emlékezetébe. Emlészik egy leckére, vagy azért, mert fét tőle, mivel utánna megbüntették, vagy mert megjutalmazták és megdicsérték érte. Más szóval: minden helyzetet egy kellemes vagy egy kellemetlen érzésekkel kapcsol össze. Ha az emlék jó, szívesen meg fogja ismételni a feladatot. Ha azonban a helyzet rossz emlékeket ébreszt benne, a leckétcsak nagy fáradtsággal fogja megtanulni, sőt néha még meg is makacsolhatja magát, és ellenszegül egyik-másik gyakorlat elvégzésénél. Ebből kifolyólag rendkívül fontos, hogy megdicsérjük a lovat, és minden helyesen végrehajtott feladat után legalább egy szusszanásnyi szünetet biztosítsunk a számára. A tanultak így pozitív módon vésődnek be, a ló buzgalma, igyekezete is nőni fog, és nagy léptekkel halad előre a tanulásban. Ha túlságosan magas igényeket támasztasz lovaddal szemben, és nem hagysz neki elegendő időt az új dolgok feldolgozására, elveszíti a tanulásban lelt örömét. |